"...Go my own way..."

vége...

2010. júl. 27. 9:34 - írta DreaminGirl001


Szóval kivártam az egy hetet. Úgy gondoltam, hogy csak egyet várok, kettőnek nem sok értelme lenne. Ez alatt az idő alatt nem jelentkezett. Írtam neki egy búcsúzós-köszönős sms-t, amibe beleírtam, hogy ha erre nem válaszol azt szakításnak veszem:) nem törte magát a válasszal. Így nem látom értelmét,hogy folytassuk és szenvedjek miatta. Rohadtul fáj, de tudom, hogy ez a helyes út. Valszeg ő máris talált mást, mert akivel megosztottam a "tüneteket" mind azt mondták, hogy ezek az egyértelmű becsajozás jelei. Na szóval köszönöm a segítséget mindenkinek!(:

Most elnézek a városba, egy kis lelkizés a barátnőkkel meg shoppingolás jót fog tenni:)
Jelentkezem, ha történik valami.:)

Báááááj[:

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Úgy érzem magam,mint egy elszáradt kóró"

2010. júl. 18. 19:30 - írta DreaminGirl001

Vége van. Vége a nagy szerelemnek. Elhidegültünk egymástól és már egyáltalán nem beszélünk. Őszintén szólva fáj, hogy nem tudjuk megbeszélni a problémáinkat. Megint egyedül maradtam a gondjaimmal. És az fáj talán a legjobban, hogy karnyújtásnyira közel engedtem a szívemhez. Megbíztam benne, úgy ahogy eddig kevés férfiban. És megint eldobott. Az sms-ekre nem válaszol, ha látja, hogy hívom nem veszi fel. Ráadásul már valami barátnő pótló lánykát is beszervezett magának:) nem lacafacázott sokáig.

Azt hittem minden működik...A családjával jól kijöttem, mondhatni befogadtak:) A haverjai....áhh irtó aranyosak. Puszi szinten vagyok valamennyiükkel:) De lehet, hogy csak a fővezér miatt...de én akkor is úgy érzem elfogadtak. A múltkor még az Uram is meglepődve mondta, hogy mennyire kedvelt a brigád, szépen beilleszkedtem:) Nem kicsit voltam büszke magamra:$ Aztán lehet, hogy tényleg csak mutogatni akart. Mivel elég gátlástalan és nyíltszájú tudok lenni nem akadály kapcsolatot teremtenem akár egy ekkora kanbandával(: Nekem akkor is fura.. Épphogy betöltöttük az egy hónapot 180 fokos fordulatot vett. Eddig napi szinten sms-eztünk, volt, hogy felhívott hajnali 2-kor, hogy van 10 percem arra hogy összekészüljek,mert rögtön itt van értem:) éreztem, hogy fontos vagyok neki... de aztán előfordult, hogy elmúlt éjfél és nem érkezett meg a napi helyzetjelentés. Aggódtam. Sms-t írtam azonnal, hogy haragszik-e rám...Fél óra eltelt. Semmi válasz. Felhívtam. Haverjánál iszogatott. Eddig nem volt akadály, hogy mások előtt beszéljen, de én csak egy sms-t vártam, hogy minden rendben, nem haragszom kicsim...

Mindent ráfog a munkára. Jó, én tényleg elhiszem, hogy sokat dolgozik, hiszen láttam. De ebédidő csak van?! Vagy 5 percre csak kiugrik pisilni?! persze kifogás mindig van...Végül az idő mellett döntöttünk... Kicsivel több, mint 2 hete kaptam az oltást a főnöktől is, meg Miatta is idegbeteg voltam. Akkor kezdtünk elhidegülni. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy "meglátogatom" a munkahelyén...Meglátogatni..jaaa...szépen elástam a szemében magam. Ugyanis kiborultam. nem tudtam, hogy sírjak vagy ordítsak. Szörnyen megalázó volt. Szánalmasnak éreztem magam. A Hozzá vezető úton már jó előre kigondoltam mit fogok mondani. De élesben nem jutottak eszembe a szavak. Csak a könny volt a szememben. Ő tanácstalanul állt és azt kérdezgette, hogy "Bántottalak?". Azt feleltem "Nem". De látta rajtam, hogy zavart vagyok és valójában vele van gondom. Persze mindent ráfogtam a melóra. Végtelennek tűntek az elkövekezendő percek, mikor csak egymás szemébe néztünk. Azt hittem már sohasem lesz vége. Nem ért hozzám, nem csókolt meg...Persze amikor ezt is megemlítettem neki egyből magához húzott..Pff.. Mélyen a szemébe néztem és megkérdeztem "Mit akarsz?" azt felelte, hogy "Nem akarok szakítani". Mondom én sem. "Akkor időt kérsz?"-kérdeztem. De ezt a kérdést egyfajta udvariasságból tettem fel. Olyasfajta választ reméltem, mint például "Dehogyis kicsim, minek? Minden rendben van, majd szakítunk időt egymásra!"-erre teljesen mást kaptam. Igennek felelt a kérdésemre. Nem akartam hinni a fülemnek. Kérdezem "Mennyit?" azt mondja 1 hetet. És mondom addig nem is beszélünk? Erre azt felelte de, majd keressük egymást. Meglepődve álltam, valamiféle biztos pontot kerestem a szemében. Megijedtem a határozottságától. Láttam rajta, hogy elszánt. De ezt a fajta mimikát, amit akkor láttam, még sohasem mutatta. Abban a percben iszonyat nagy félelmet éreztem...félelmet..hogy elveszítem. nem tudtam mit mondani. Mondta, hogy vissza kell mennie dolgozni. Mondtam, hogy nekem meg megy a vonatom.."Akkor majd beszélünk"-így váltunk el.

Az első pár napban szinte belehaltam a fájdalomba. Csalódott voltam. Nem keresett, nem hívott. Szombaton bulizni voltunk barátnőmmel. A vonatra várva az exe sms-eit olvasta fel hangosan. Idézeteket, verseket, személyes beszélgetéseket. Egy vers nagyon megtetszett. Nem tolakodó, nem követelőző. De mégis az a fajta "sokat jelentesz" sms. Szombat éjjel elküldtem neki. Pontban hajnali 3-kor. Bizakodva figyeltem éjjel a telefont. De semmi válasz. Jó-gondoltam. csak egy vers. Mit reagálna rá végülis?! hagytam...Kedden nem bírtam tovább, hogy 4 napig nem beszélünk, iszonyatosan hiányzott. Nem tudtam mi van vele. Ismét sms. Ezúttal napközben, fél 11kor. Volt ebben az sms-ben bocsánatkérés, kedveskedés, kifejeztem mennyire hiányzik. De erre sem jött válasz. Komolyan kezdtem aggódni a kapcsolatom miatt. Éreztem, hogy kicsúszik a kezemből az irányítás és elveszítem. Megfogadtam, hogy megvárom míg ő keres. Csütötökön lejárt az 1 hét. Éjfél után küldött egy semmit mondó sms-t, hogy bocs h eltűnt, összejöttek a dolgok. Ennél kicsit többet vártam. legalább egy "Hiányoztál"-t. De semmi. Azért visszairtam neki kedvesen. Nem irt választ. Pénteken megkérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve átnézni hozzám. Mosolygós szmájlival a végén...válasz nuku. Először a türelmetlenségtől felbuzdulva telefonon akartam választ csikarni belőle, mert úgy látom full nem érdekli, hogy együtt vagy külön. Hívtam 3x...hangpostáig csörgettem. Majd visszahív egy fél óra múlva. Valami csajjal vagy csajokkal volt -.-" Állítása szerint kollégák...Nem tudott beszélni. Mindenre az volt a válasz, hogy "Dolgozok" és "Majd megbeszéljük". Úgy volt, hogy a héten átjön és beszélgetünk kettőnkről.Minden más fontosabb volt. Így hát felajánlottam, hogy én megyek át hozzá. Nem tetszett neki az ötlet. Feladom. Ugyanazt csinálja mint R. Szó nélkül akar lelépni. Nem tudom mit és hol rontottam el. Nem hajlandó beszélni se velem. Azt reméltem, hogy az 1 hét szünettől észhez kap, hogy milyen keveset vagyunk együtt. Erre csak romlott a helyzet. Én már nem látok kiutat..Nem tudom elképzelni magunkat, hogy folytassuk. És ha folytatnánk is..mennyi idő múlva következik be megint mindez? Nincs erőm harcolni. És ő sem fog. Ezt megmondta. Viszont ahhoz is gyáva, hogy kimondja a végszót..de én már mindenhol átállítottam magam egyedülállóra:) tudom mi a szitu..nem egyszer éltem át. Így akar véget vetni. Már talált is a helyemre mást. Pedig állítólag " Ő nem olyan". Dehogynem. Mindegyik egyforma. Most mit kéne tennem? Adjak még több időt? Ez mire lenne jóó?:/ semmin nem változtatna úgy érzem. Viszont nem fogom többet zaklatni sem:) Ha nem hív, hát vége. És nem töri magát, hogy találkozzunk. Ennyit értem és pont. Viszont nehéz ilyen könnyen feladni:S  Viszont bűntudatom van ha mással beszélgetek, mert még nem mondtuk ki.... Persze nem akarok senki mást helyette, csak olyan mintha már vége lenne, de közben úgy érzem megcsalom. Mit tegyek? Mondjam ki én a végszót?:(


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"A szerelem az, amikor nem akarsz aludni menni mert a valóság jobb az álmoknál"

2010. jún. 5. 12:11 - írta DreaminGirl001

Meg volt a 2. randi sőt már az 5. is!!:))

Nem csalódtam. Ugyanolyan mint, mikor először "futottunk" össze. Megegyeztünk, hogy megpróbáljuk a dolgot. Vasárnap rengeteg haverjának bemutatott, apóssal is összehaverkodtunk:D Tetszik..ez a helyzet, az, hogy mutatja, fontos vagyok neki..tetszik minden:D És érzem, hogy egyre többet érzek iránta..:) Boldog vagyok!:)

Kedvenc idézetem mostanság:

"A szerelem az, amikor nem akarsz aludni menni mert a valóság jobb az álmoknál"


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Bízhatok benne?

2010. máj. 28. 22:09 - írta DreaminGirl001

"Gondolj bele, milyen kapcsolatban vagy vele, mindent tudnod kell róla, vagy elég tudni, ami a szívében van, hogy megbízhass benne."

 

Ismét jelentkezem...

A randi jól sikerült, azóta megbeszéltünk egy újabb talit honapra. Kicsit félek. Nem tudom, mire számíthatok. Úgy tervezem, hogy sétálunk egyet a parton. Semmi komoly. Sajnos a bizonyításai ellenenére még mindig nem tudok bízni benne:( pedig nagyon próbálok. Mi van, ha ő is csak kihasználni akar, mint R? Hogy rögtön a 2. randin már együtt akar lenni...? Az egy kemény csalódás volna. Annyira szimpatikus és hejes, és érzem, hogy érzelmileg egyre közelebb kerülök hozzá. Egyik nap mondta telóban is, hogy hiányzom neki. 3 napja csak sms-ezünk nem hívott fel:( Ezt most mire véljem? Annyi mesélni valóm lenne, de ha mindezt leírnám sms-ben igencsak meghaladnám a havi keretet:D:S Remélem nem kell csalódnom benne:S...


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"A szívem nem hátrál"

2010. máj. 20. 19:26 - írta DreaminGirl001

"Egy perc, egy pillantás
És tudtam azt ő más,
Rögtön fejre állt az élet, a világ
Csak bámultam én, csak bámultam rá

Követem, kémlelem bárhol is, jár
A szívem nem hátrál
Hasztalanul, menekül, tovaszáll
Még ma utolérem talán

Követem 157 hegyen át,

A szívem nem hátrál
Mert ő hozta el lelkem tavaszát
Egy holdfényes éjszakán.

Miért is adnám fel

Hisz tőle kék az ég
Felragyog a nap, ha közelembe ér
De messze bújt el (messze bújt el)
De messze jár még (messze jár még)"

 

Újra érzem...Annyira jó:) Most végre annyi szenvedés után összejöhet minden:) Megtaláltam a tökéletes férfit:P Vipen talált rám Cupidó nyila. Pontosan egy hete beszéltünk először és azóta majdnem minden nap. Eddig kölcsönös volt a vonzalom így kép alapján... Ma esett meg a nagy találka:D Benn voltunk a suliban mert volt egy kis dolga. Lementem hozzá...Egyből megismert:) Annyira természetes volt neki, hogy adjon 3 puszit és hozzám érjen:D el sem hiszem...Nem az a full bunkó, aki rögtön úgy kezdi az udvarlást, hogy "Mizu?" Pff.. Olyan bókokat kaptam, amikre nem is számítottam. R-től sohasem kaptam ilyesféle dicséreteket. Legalább 3-szor elmondta milyen szép a szemem és milyen szép a mosolyom:) Érzetem, hogy az arcom lángokban áll, de Ő csak folytatta az "udvarlást":D Utoljára, mikor R-rel taliztam legelőször kerültem ilyen állapotba. Pedig én aztán nem vagyok az a fajta, aki mellett bekövetkezik a kínos csend. Végülis kínos csendnek nem mondanám, de olyan szinten zavarba hozott a nézésével!:O Volt hogy percekig csak néztük egymást...Mélyen, egymás szemében, tekintetében járkáltunk...Látszott rajta, hogy mélyen tudományoz, keres valamit...Sokszor elmosolyodott, és láttam mikor meséltem, hogy sokszor végignéz rajtam... Fogalmam sincs mit gondolhat rólam...Szimpatikus vagyok-e, vagy egyáltalán nem. A pasik mást mondanak, mint amit valóban éreznek. Nem tudom bízhatok e benne. Bár eddig mindig betartotta a szavát, de nem tudom, hogy a találkozásunk ezt mennyiben befolyásolja mostantól. Nem merek szerelmes lenni belé, nehogy csak kihasználjon. Barátnőm szerint ő egészen más, és ő is bevallotta, hogy nem játszik. Ha bejövök neki, és jó benyomást tettem rá, akkor tudom, hogy ma jelentkezik:) Ha viszont nem így van, akkor tuti, hogy jó ideig nem látom...Se msn-en, se máshol...


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Még nem búcsúztál el, még nem készültem fel..."

2010. ápr. 30. 18:40 - írta DreaminGirl001

Eljött hát ez a nap is. Az a nap, amitől a legjobban tartottam már egy kerek éve. Azt hiszem még mindig nem vagyok elég erős, hogy ezt kibírjam könnyek nélkül. R hiánya túlságosan fáj, és erre most jöttem csak rá. Hónapok óta észre sem vettem, figyelemre sem méltattam. De ma, ahogy lenn álltak az osztályokkal, miközben az igazgató a búcsúbeszédet mondta tudatosult bennem, hogy ő elmegy innen! Belém nyilalt ez a tudat, érzés... Hogy fogom kibírni? Hogy fogom ELFELEJTENI? :O azt hittem ezen már túl vagyok. De mégsem... az igazság az, hogy nem is akarom elfelejteni. Ő tanított meg az igaz érzésekre, és az elmúlt egy évben rengeteg kellemes élményt éltünk át.

Amikor kilépek az osztályból mindig bevillan egy kép, hogy vajon most mit csinál? merre jár? mire gondol... Tulajdonképpen... hogy fogok élni nélküle?:'(:( Ő már hozzátartozott a mindennapjaimhoz, ha akartam, ha nem. Köztünk van egy láthatatlan kapocs, ami nem tört meg, a rengeteg gyűlölködés, utálat ellenére sem. Érzem, hogy többet jelentek neki, mint egy lány, akit egyszer meg akart szerezni... Nem néz rám, de tudom, hogy jelentek neki valamit. Ez most meg fog szakadni? És ha többet nem is találkozunk? A közös múltunk nem veszhet el egy pillanat alatt...azt nem engedem... Viszont mindezek ellenére azt is érzem, hogy már nem akar engem. Nem úgy néz rám, mint hónapokkal ezelőtt...Olyan vágyakozóan, erősen. És ez fáj....Ez az ami rettenetesen hiányzik.

Folyton a múlt év jut eszembe, mikor még nem ismertük egymást, csak szemeztünk hónapokon át. Ezalatt a szemezés alatt teljesen beleestem. Érezetem, hogy kíván, hogy vonzódik hozzám, és én is ugyanezt. Kölcsönös volt. De ez már nincs meg. Teljesen elveszítette a hozzám fűződő vágyát. Nem tudom mi történt vele. Talán minden egyszerűbb lenne, ha újra érezném ezeket az érzéseket. Vagy talán még bonyolultabb...

"Utálom a reményt; akárhányszor próbálom feladni, mindig azt suttogja: csak még egyszer.. utoljára.. "

Na ez az amit nem lehet. Még egyszer, utoljára... E-vel flörtölök és közben R után vágyódom. De közben meg E az, akihez vonzódom. Ma ő volt az egyetlen ember aki képes volt felcsillantani a szememet, annyi sírás után. Igen, már megint megtörtént. Sírtam. Ebben az évben ez volt a harmadik alkalom, hogy nem tudtam visszafojtani a suliban, és erre nem vagyok büszke, sőt...:/

Senkinek nem jó ez a lezáratlan kapcsolat. Bízom benne, hogy egyszer választ kapok a kérdéseimre...


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Ha rám gondolsz,Ha megcsókolsz,Ha megbántasz mosolyoddal kárpótolsz!"

2010. ápr. 7. 20:13 - írta DreaminGirl001

Wííí ma találtam rá a CoD-333 km promomixére :P

Ebből nagy durranás lesz :) Isteneem annyira jóó<3

Januárra ígérték a lemezt, most április van és még mindig semmi :(

Annyira imádom a CoD-ot. (L) Minden száma csupa igazság :):( A legjobb magyar együttes <333

Imádlak Children!

Itt a promo ;)

http://www.youtube.com/watch?v=Bf2HfNxEWM


Az utolsó előtti számnak, ami 6:31-nél kezdődik, leírtam a szövegét, ha valaki kedvet érez, hogy idézeteket keressen ;) (Nekem ez a kedvenc:P)

"Ha rám gondolsz, ha megcsókolsz,
Ha megbántasz mosolyoddal kárpótolsz.
Ha már nincs tovább, ha nincs már több
Egy lap őrzi emlékül mit is rejt a köd.
Egy könny egy könnybe zárva,
Mint a rab, ki nem szabad, de jóra várva száll.
Nem kell már több a szív nyelvén,
Én aki érez, én miért ne tenném?
Várj! Csak egy pillanat,
Amíg végig simítom az arcodat.
Gyere ülj ide mellém, had súgjak valamit,
A kapocs közöttünk mi kettőnket alakít.
Nem kell más, nem érdekel senki,
Tőlem Téged senki nem tud elvenni.
Hogy veled maradok-e, tudod a választ
Amíg csak élek mindig nyújtom a támaszt.

Itt vagy mellettem más nem számít,
Lelkem egy szikla, de szemed meglágyít.
Ha elmennél nem lenne értelme, folytatni többé
Nem kelnék életre.
Ha látlak kiráz a hideg de félek, hogy elmész
Maradj itt, ennyire kérlek
ne menj el, vigyázz mindig rám
és fogd meg a kezem ha rossz útra térek..."


Hajrá srácok! Várom a folytatást!:D;)


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Megbocsátom mit tettél,de nem feledem,hogy szemed csillogását hiába szerettem..."

2010. márc. 24. 17:19 - írta DreaminGirl001

Túl vagyok egy iszonyat nehéz nap nagy részén. Úgy vettem észre, hogy nem csak én vagyok így :/

A szar töri dogát leszámítva addig nem is volt borzalmas napom...De amikor a barátnőm elmondta, hogy R bejelölte Facebookon :|:O:@ A tetejében meg R még a saját spanja előtt meg is védte!!:O:| Pffffffffff

Tette mindezt úgy, hogy egy szót sem váltott vele -.-"  Én annyit nem érdemlek mindazok után amit velem tett, hogy bejelöljön....Tavaly nagyon jól tudta ki vagyok és megvárta amíg én jelölöm be-.-". Idén meg mindenkit jelölget. De azt bírom, hogy mindig a barátnőimet találja meg :@... Én hányszor jelölgettem be a haverjait akárhol is?! Pff hát egyszer se... De ha ki mer vele kezdeni úgy elküldöm:@ (U):'(

Most hogy lehet valaki ilyen?:/ Folyosón ma is meg sem ismert, úgy tesz, mintha az életben nem lett volna közünk egymáshoz, erre a vadidegen barátnőimet meg jelölgeti :U Az eszem megáll... :/:(

 

"Hazudtál
(Berta Alex tollából barátja elmondása szerint)

Elejétől fogva hittem szavadnak, 
Hittem a hamis csóknak, 
A csalfa szíved tüzének, 
Gyönyörű hazug szemednek.

Életem is odaadtam volna érted, 
Tudom, te ezt sohasem kérted. 
De amit tettél tört döfött szívemben, 
Egy világot döntött össze lelkemben.

Kértelek, hogy ne tedd, de te... 
Te vagy az, ki megtette. 
Eszem hiába gyűlöl téged, 
Szívem még dobog te érted. 

Megbocsátom, mit tettél, de nem felejtem, 
Hogy szemed csillogását hiába szerettem. 
Eldobtál, semmibe néztél, megvetettél, 
Helyre akartam hozni, de csak gúnyosan kinevettél.

Átkozom a napot, mikor megláttalak, 
Gyűlölöm a percet, mikor magasztaltalak. 
Sajnálom a felesleges elfecsérelt időt, 
Köszönöm, hogy hamar felfedted őt. 

A valódi éned, ki megcsalt, egy baráttal, 
Sajnálhatod, hogy nem álltam fordított háttal. 
Nem jártam becsukott szemmel, 
Hiába szerettelek tiszta szívemmel.

Remélem a mindketten a porban végzitek, 
Mert porba való, mihaszna lelketek. 
Szemen köplek, ha felém fordulsz, 
Míg sírva, térden állva elém nem borulsz. 

És könyörögsz, hogy bocsássak meg, 
Hogy többet ne alázzalak meg. 
De már késő, rossz irányba haladtál, 
Ezt nem tudom megbocsátani, hogy szemembe hazudtál."

Berta Alex

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Mi az, hogy "szeretlek"?"

2010. márc. 19. 18:06 - írta DreaminGirl001

 

"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"A miénk egy befejezetlen tündérmese marad örökké"

2010. márc. 12. 21:40 - írta DreaminGirl001

Megint nem jött össze a nagy bizonyítási hadműveletem.=/ Elszállt a pink köd, valahol magasan gomolyog:/. Bejelöltem E-t vipen. Vissza is jelölt másnap. De semmi extra:/. Azt hiszem kicsit csalódott vagyok. Nem ezt szoktam meg. Még mindig nem fogadtam el, hogy teljesen más, mint R: Neki első dolga volt, hogy miután bejelöltem felvett msnre... E nem. :((U) Nem tudom mi tévő legyek. Én nem fogom felvenni. Pláne, ha még pluszba jól pofára is esek, ha nem jövök be neki. Hiába, kockázat nélkül nincs siker :S:). A jövő talán eldönt mindent (: Bár csak 1 napot fogom látni. De akkor bevetek mindent:P.

 

"Nem kell félni a csalódástól, el kell fogadni olyannak amilyen, és meg kell látni benne a jót. Azt a jót amitől rájön az ember, hogy milyen hibákat követett el az életébe. Ugyanis, ahogy nincs élet halál nélkül... úgy boldogság sincs csalódás nélkül."


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Elfojtott vágyak

2010. márc. 8. 19:32 - írta DreaminGirl001

Annyira boldog vagyok, azt hiszem a szememet elhomályosította a rózsaszín köd! *.*:$

Ma láttam E-t és végig mentem mellette a folyosón és belenézett a szemembe! És rám nézett, nem pedig a barátnőimre! Ez már nagy szó... Annyira jó lenne vele lenni. Reggel is láttam, ahogy bejött a haverjaival *.* Nagyon (L) Tudom, pár nap és elmúlik ez a "hűdenagy" szenvedély, de addig minden percét kiélvezem:P. Annyira szép szeme van :$ Se nem kék, se nem barna, de mégis annyira különleges:P Bár lehetne köztünk valami...:):( De jó lenne... Barátnőm ilyet szól, hogy miért nem veszem fel msnre? De mondom vissza se nézett vipen...Különben sem tetszem neki, meg aztán a baráti köre egyenlő R-ével...Mindenki azt gondolná, hogy csak vigasztalódni akarok vele. Pedig NEM! Csak az a baj, hogy R-t elkönyvelték a "nagy szerelmemnek", úgyhogy még mindig miatta utál a fél világ, de sebaj, megbirkózom vele;) (Azt bezzeg már nem tudják, hogy 3 hónapja nem beszéltem vele, és még csak barátok sem vagyunk ;)xP)

Bár tehetnék valamit, hogy megváltoztassam E véleményét rólam...Tudom, hogy nem kedvel:/ De minél jobban látom rajta, ezt a... nem is tudom minek nevezzem ezt az elfojtott vágyat? tiltott gyümölcsöt? utálatot?Annál jobban érdekel, izgat :$:P Áhh...igazából fogalmam sincs mit érezhet vagy gondolhat rólam :| Néha úgy tűnik, mintha bejönnék neki, néha meg mintha vadidegen lennék és észre sem vesz. Ha érezne is valamit, azt sem lenne szabad. Miért? Hogy utálja az egész baráti köre miattam?!:/ Így nincs értelme... R haragját sem szabad kihívnom. Igazából nem érdekel mit gondol :) Bár egyszerűbb lenne...:S

Azért én <3 :$:P

Ujjaim hegyén vibrál álomarcod,
még torkom legmélyén hallom, ahogy
lelkemre cseppen csendes angyalhangod.
Szemeid legmélyén karszt – patakba
merülne létem, de mellemre tüzes
tűket tűznek vágyak szikrázó érintései.

<3


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Miért nem jön valaki? :/

2010. márc. 7. 11:17 - írta DreaminGirl001

Nem tudom mi van velem. Egy részről sír a szám, hogy nem kellek senkinek, más részről meg vannak jelentkezők. Olykor-olykor szép számmal. Mi van velem? Miért nem tetszik senki közülük? Mindig csak a tiltott gyümölcs... Akivel el tudnám magam képzelni, annak én nem jövök be:S Pedig valami kell. Nem töltöm megint egyedül a nyarat. Mondjuk meló be van kalkulálva, úgyhogy nem sok időm lesz merengeni az eddigi kapcsolataimon. A randimeghívásoktól meg egyenesen frászt kapok :|. Utálom azt a szót, hogy "randi". Olyan hivatalos, mintha rendben lenne minden, mint a mesékben, hogy ha randizok, akkor egyértelmű, hogy ő lesz a párom. És ha nem tetszik? Vagy ha én neki túlságosan? Nem, ez nem fog megtörténni :) De ha mégis, akkor jön a menekülés. Az EXIT. Ójaj, valamilyen kompromisszumot muszáj kötnöm magammal. Ajj, csak jöjjön valaki, aki végre megfelel az elképzeléseimnek :P:).

Olyan rossz, hogy itt a tavasz, mindenki programokat szervez a párjával, vagy ott alszik nála... Vagy együtt sétálnak a napsütésben, este a naplementében. Csak én vagyok itt egyedül:S. Áá, lassan már nem bírom tovább...Pedig nem lehet siettetni.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Bosszú :P

2010. febr. 26. 15:47 - írta DreaminGirl001

Hi All!

Tegnap elérkezett a várva-várt lányfoci. 4 órát tömény focinézéssel töltöttünk:P. Mikor lementünk 2. óra után a tornaterembe, hogy megnézzük mit alakít a csapatunk, észre sem vettem, hogy aki mögül próbálok leskelődni, nem más, mint R o.O. Kicsit lepődtem csak meg:D. Barátnőmmel ment is a hangos szurkolás, hogy észre vegyen:$...Majd többször egymásra néztünk, de úgy tett, mintha nem ismerne. Aztán egyszer csak megpiszkálta a hajam, és köszöntem neki:D. Aztán észrevettem, hogy vészesen sokat voltam lenn, menni kéne órára :S... Meg is kérdeztem Á-t, aki R mellett ült, hogy mikor csengetnek be...Erre R megszólal, hogy "Pont most akartam megkérni, hogy ülj ide fel!..." Egy óra után azért eszébe jutott...Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy "gyűjtötte a bátorságot" :DxP...A kis "félős"..Mindenki tudja, hogy nem ilyen. Na mindegy :D. Mondom, akkor nem megyek sehova!:D Közben mérlegeltem, hogy mi történhet akkor, ha kihagyok egy dolgozatírós heti 2x-i gyaxit..:S Hát biztos kaptam volna egy szaktanárit, de elszánt voltam és bevállaltam volna :D. Később kiderült, hogy a tanárnő leküldött minket meccset nézni, szóval semmilyen áldozatot nem kellett hozni:P:D. Fel is pattantam gyorsan R mellé, M, a haverja pedig elkezdett szivatni. Már vagy fél éve ezt csinálja, megszoktam már...Erre a válasz: R megfogja a karom, és full komolyan de gúnyosan elkezdi, hogy "Ne bántsd őt, mert a barátnőm!" :O Nem akartam elrontani a pillanatot azzal a kis megjegyzésemmel, hogy "Igen? És hányadik?!". Pedig már úgy a nyelvemen volt...Ebben a percben jöttem rá, hogy már nem vagyok belé szerelmes.:/:) A szavai annyira üresek voltak, teljesen más volt, mint augusztusban. Hiába, akkor is ott voltak a haverjai, de nem volt ennyire bunkó...:S Talán az idő, de az is lehet, hogy a hiretelen felhomályosodásom segített rádöbbenteni arra a tényre, hogy csak kihasznált. És nem csak engem...az összes lányt:S

Aztán jött még egy kellemetlen látogató, K, akit jogosan nevezhetnek q*vának, mivel R-nek van "hivatalosan" barátnője, és mégis vele kavarog... Amint meglátta, hogy a Nagy Ő-je mellett ülök a szemeivel meg tudott volna ölni:D Végre visszakapta, amikor a szemem előtt smárolt R-rel. Az borzalmas volt. De most viszonozhattam (A). Aztán R szólt neki, hogy K meg a barátnője üljenek fel, de olyan szinten fel tudott volna robbani, hogy azt a megalázást már nem tudta volna elviselni, hogy a vetélytársa mellett foglaljon helyet.

Nah ezt a pillanatot nevezem én háremösszejövetelnek:D. Ott volt minden lány, akihez R-nek valaha is köze volt...De mit is mondjak kicsit rosszul esett, hogy nekem 1 órát kellett várnom, hogy hozzám szóljon, és megkérjen, hogy boldogítsam, míg K-nak egy perc alatt sikerült ezt elérnie...:S Aztán R-t hívták órára, és akkor hallottam, amikor K mondta a barátnőjének, hogy örülhet a fejem, hogy a "Nagy Szerelmem" mellett ülhetek..Pff..Nem tudom ki nem tudta még mindig elfelejteni, és vagy 6 éve szerelmes belé, ja és nem én vagyok aki nem tud nemet mondani neki..Csak ennyi a különbség köztünk;). De mindezek ellenére, akkor is jól esett ez a kis incidens:P (ördögi fej*.*)

 

A mai nap:

Kezdtük az imádott törivel...Dolgozatosztás...3/4-ed osztálynak karó xP. A tanár mindenki dolgozatát egyesével fikázta o.O Nekem beszólt olyat, hogy fiúm max nekem lehet, a családoknak fia van XĐĐĐĐĐĐĐĐ Olyat szakadtunk J-vel. Meg piros vonalakkal áthúzva az a válasz, amit a térkép eseménytáblázatából olvastam ki o_O

Matekon a tanár másodszor hülyézett le -.-". Pfff mintha ő olyan okos lenne.. Am még egy 2-es hiányzik a jegyeimhez, és év végén nem bukom ezazzz:P(H)(Y) Remélem sikerül (yn)

Pucc :)


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Extázis :$

2010. febr. 20. 12:03 - írta DreaminGirl001

Sziasztok!

Ismét túl vagyok egy "tartalmas" héten. A tegnapot még emésztenem kellett :/... Teljesen rá vagyok kattanva R-re. Szerda óta E sem tud lekötni!:| Hiába..pedig tegnap benn voltak suliban. Máskor, ha ilyen szitu van 3 méterrel a föld felett járok, és minden szünetben büféfosztás van :P. Csak hogy elmehessek a termük előtt, és a szemem sarkából beleshessek :]. De ez a péntek más volt. Tulajdonképpen leírhatnám úgy is, hogy a "Nagy Nap". Csakhogy nem nekem :(. A szalagavató...Erre készült már a majdnem összes végzős osztály. Nekem bezzeg R nem adott meghívót.-.-" Á, a főszervező is közölte velem, hogy "Ha majd R meghív, akkor kapsz te is meghívót!" Pff...persze, hogy nem hívott meg. De fogadni mernék, hogy a vadiúj ex kurvája ott volt.-.-"

Na de sikerült lehangolni az egész pénteki napomat. J-vel kiálltunk a korláthoz és egy iszonyat jó szerelmes számot hallgattunk, amikor megjelent a lépcsőn R haverja talpig öltönyben :|. Aztán eszembe jutott, hogy ma van a fotózás. Na, fogtuk magunkat J-vel, és lementünk R egyik osztálytársához érdeklődni, hogy R itt van-e még. Mondta, hogy igen :P<3. De nem jött ki a teremből, meg aztán nagyon villogott a vaku, gondolom nem egy osztályképet csináltak *.*. Közben becsengettek...Kiálltunk J-vel a folyosó túloldalára, ahonnan szépen lelátni R osztályába :$ E pedig direkt arra jött, kikerülve a nagy lépcsőfordulót, és rám nézett:| De még ez sem kötött le, hanem nem tudtam másra gondolni, csak, hogy R-t láthassam öltönyben. Irodalmunk lett volna, a tanárok már szóltak, hogy menjünk be a terembe, de még egyszer utoljára odaosontam a korláthoz:D , és akkor jött ki :$:$

Isteneeeeeem *.* Teljes kábulat. Olyan helyes volt, mint még soha!<33 Olyan jól mutatott abban a fekete ingben, zakóban, fehér nyakkendővel!! Extázis... És arra gondoltam, hogy hiába bántott már meg vagy ezerszer, hiába használt ki, vagy semmibe vett és bunkózott, ez a pasi már sohasem lehet az enyém!...:'(:(<|333

 

http://www.youtube.com/watch#playnext=1&playnext_from=TL&videos=MLpa2PB3OIM&v=8K6z8ZkT3E8

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ütközések...

2010. febr. 17. 15:31 - írta DreaminGirl001

Sokan úgy gondolják, hogy ha véget ér egy kapcsolat, akkor onnantól kezdve minden örökre megszakad. A baj csak az, hogy olykor az egyik fél-olykor a másik vágyik az egykori kapcsolatukra.:/

Legyen ez barátság, vagy szerelem, már semmi sem a régi :(.

Tegnap a legjobb barátnőm a szemembe mondta, hogy én mennyire nem vagyok tökéletes. Sőt, hogy én a tökéletességtől mennyire messze járok. Persze megszoktam ezt már a "jóakaróimtól" meg az ellenségeimtől...De hogy az embert a saját LEGjobb barátnője oktatja ki?! Hihetetlen. Sírtam is nem keveset. Visszaélt a bizalmammal, és amikor mondtam neki, hogy mindenki másban jó, csak helyeselt, és folytatta tovább a hülyeségeit. Persze ő volt a jó, ő tud jól focizni és senki más, ő focizik már kiskora óta, hogy is gondolhatnám, hogy én is játszhatnék?! Elvégre sosem tanultam a focit, csak hülyülésből passzolgattuk a labdát általánosban. Hát legyen. De ez  most nagyon szíven ütött. Ő az akiben vakon megbíztam volna, aki minden titkomat tudja, és visszaél vele :|. Az én bizalmamat csak egyszer lehet eljátszani. Ha ki is békülünk többet nem lesz olyan közel hozzám.

A bizalom...Hmm ez is egy "érdekes" fogalom. A bizalom az, amikor megbízol egy emberben, mert nem adja tovább a titkaidat. Bizony erre épülnek a kapcsolatok, a barátságok, a szerelmek... Azt hiszem az ember életében ez a szó játssza a kulcsfontosságú szerepet. Nélküle semmik vagyunk. Nem csak nekünk kell bíznunk, hanem elnyernünk másokét, az őszinteségüket. Elég nehéz :/.

Úgy tűnik az életemben is fontos szerepet játszik. R-ben is vakon bíztam, amikor azt mondta : "Bízz bennem!"-és én ezt tettem. Erre a következő lépés az volt, hogy nem keresett 3 hónapig. Ennyit ér a bizalom. És belőle ez hiányzik nekem..

Ma nem is egyszer találkoztunk, de rám sem nézett. Még mindig játssza a flegmát, és azt hiszi, hogy neki van igaza...Nem is érdekelt. Úgy megörültem, mikor megtudtam, hogy E-nek a mellettünk lévő teremben lesz órája :D. Vigyorogtam, mint a vadalma.:$ Egy darabig mondhatni, hogy jól is ment minden, bár sajnos nem rám nézett, hanem a barátnőmre, de kitudja? lehet, hogy félős :$. Gondoltam nembaj...De a haverja leszólt R-nek, ő meg szó nélkül feljött a lépcsőn, úgy, hogy közbe rám se nézett xĐ. Pff, mondom megint bunkózik valaki..8-)

Aztán beállt E mellé. Állítólag sokszor rám nézett. Utána én is pislogtam, de egyszer nem láttam, hogy rám nézne!:| Aztán ilyet szól egyik osztálytársam, hogy szeret engem. Kár, hogy ő soha senkit nem szeret(ett)...

Ezt a számot hallgattam ma a buszablakból kifelé bambulva :]. Bocsii, még mindig nem tudom betenni ide a vidit.:S:@

http://www.youtube.com/watch?v=0pQoylGh978


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Bűntudat

2010. febr. 11. 18:05 - írta DreaminGirl001

Elkövettem életem nagy hibáját. Borzalmas volt ez a nap. Az utolsó órát végigröhögtük J-vel, mire óra végén odahívott minket a tanár, hogy, ha nem változtatunk a viselkedésünkön, fegyelmin fogunk kikötni:|. Na szép...Világ életemben 4-es, 5-ös tanuló voltam, erre fegyelmi.-.-" Nem, ez nem fog bekövetkezni. :) Elvégre most kaptam 5-öst is, majd csak valahogy megváltozok :).

A másik dolog pedig, hogy elrontottam a kezdődő kapcsolatom minden apró csíráját. R-rel ma, ha 5x nem találkoztam a folyosón vagy itt-ott, akkor egyszer sem. Reggel a haverjaival ment, és még egy "helósziát" és odavágtam..de semmi.. Jó, gondoltam, ha ennyire bunkó, akkor nincs köszönés. Így is azon vagyok, hogy bebizonyítsam a nagyvilágban, de legalábbis a suliban, hogy nincs egymáshoz közünk. Ez elsősorban azért hatékony, mert a haverja, aki egyre jobban bejön nekem, nem fogja feltételezni rólam, hogy még mindig odavagyok az exemért. :)

Szóval elhatároztam megtenni ezt a lépést, de szokásához híven, megint beleköpött a levesembe.-.-" Utolsó óra után barátnőmmel jöttünk ki a suli ajtaján, erre látom, hogy ott áll R 2 haverjával. AZ egyikkel együtt ittunk még augusztusban, tehát nagyon jól "rémlett" neki, hogy ki is vagyok...A másik pedig a vadi új kiszemeltem legjobb haverja. Ez a 3 jóbarát már isten tudja mióta haverok, szóval rólam is elég sok mindent tudhattak. Főképp, hogy Cs-vel már nemegyszer találkoztam, sőt még szemeztem! is a vaz árosban.:$ Na, de a lényegre térve, amikor lépek ki ajtón elhaladok R előtt, mire az odalök nekem egy "Szia!"-t, kedves mosollyal, és az isteni hangjával megfűszerezve, lágy hangsúllyal.:$ Erre én -elhatározásom szerint- odaköszöntem egy "Cső!"-t. Kemény hangsúllyal. Húú, azt hiszem ezt nem így kellett volna. Egész délután ezen gondolkoztam. Ezzel elvágtam az esélyeimet E-hez, az új kiszemeltemhez. Mert ahogy elhaladtunk barátnőmmel, még hallottam a gúnyos megjegyzéseket, ilyeneket, mint például "csőzet"..Szabály szerint kigúnyoltak. Hát hogy fogok én ezek után bármelyikük szemébe is nézni?!:/ Elég lett volna talán egy "Heló" is. Szörnyen bunkó voltam. Igazából egyikük, még R véleménye sem érdekel, hanem, hogy nem túl jó színekben fognak E előtt feltüntetni:S. Le fognak beszélni róla, és erről is csak a makacs, könnyen lángra lobbanó eszem tehet. Mérlegelnem kellett volna a válasz előtt, erre makacs fejjel mentem a saját "igazam", elképzelésem után. Nem lesz könnyű meggyőzni a népet :/. Megint kapom majd, hogy "Beszólt a Bunkó Ribanc", meg, hogy "Ezzel a Bunkó Idiótával akarsz te járni?!". Nem mintha tetszenék neki, de mostanában mindenki csak a rosszat látja bennem:/. Pedig próbálok változtatni...:)


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Csak a beteljesületlen szerelem lehet romantikus."

2010. febr. 9. 15:58 - írta DreaminGirl001

Újra jelentkezem :D

Végre barnán kezdem a hetet (H):P. A hétvégém kicsit elfoglalt volt, úgyhogy csak most jutottam el odáig, hogy írjak a blogomba...

Tegnap leoltottam az ősellenségemet!:D Annyira büszke voltam magamra...Volt is para ma reggel:$. De nem mer bántani, legalábbis nagyon remélem. A szerelmi életem pedig a legnagyobb rendben :P. A kiszemeltem tegnap olyan szinten végigbámult áááhh:$ Nagyon jó érzés volt <3. Csak nem tudom, hogyan tovább. Vissza nem nézett, a női önérzetem pedig továbbra sem engedi, hogy felvegyem vele a kapcsolatot. Ma olyan rossz volt, hogy nem láttam :S remélem holnap jön:). Azt hiszem belezúgtam :D. Jó lenne, ha viszonozná, mert anélkül megint csak szenvedés lesz a vége :/. Találtam pár idézetet *.*:

"Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe."

Ez annyira jó <|3

"Csak a beteljesületlen szerelem lehet romantikus."

Ez pedig így igaz :](L)

"Nem akartam szeretni őt, (...) ki akartam irtani szívemből a szerelem csíráját is, de most, hogy újra láttam, ezek a csírák új erőre kaptak, kizöldültek. Szeretnem kellett, pedig rám se nézett."

Lehet, hogy érzem a tavaszt?:D:$

Ez még nagyon ott van *.*:

"Ha a szerelemre veted ki a horgod, szíved legyen a csalétek, ne az eszed."


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

#7

2010. febr. 3. 20:11 - írta DreaminGirl001

Jóó ez a hét^^(H):D. Annyira jó kedvem van, kijövök mindenkivel, és érzem, hogy sínen van az életem:P. Tegnap megkaptam az idei év első 2esét matekból:P. Még 2 és nem bukok év végén :]. Istenem de jó lenne. Ja, hogy mi a helyzet a szerelemmel? Megvagyok nélküle :). Ha minden napom ilyen lenne, nem lenne szükségem az állandó idegeskédesre...Mondjuk hétfőn egy kicsit megrázott, hogy R máris készül félrelépni az utált exével a legújabb barátnője háta mögött...8-)-.-". És ezt az ex ott, direkt előttem közölte. Tudja, mivel tud felbosszantani. Annyi van már a rovásán, ideje lenne visszakapnia. De valahogy úgy kéne, hogy jogos legyen, ne személyeskedés. Tudom ez így elég rosszul hangzik, de legszebb öröm a káröröm. És elvégre is imád szivatni, bár ezt még sohasem adtam vissza. Egyszer ennek is eljön az ideje.

Am ma vettem hajfestéket, és vasárnap kerül sor az átváltozásra :$:P. Már alig várom:D. Ez az, ami nagyon fel tud dobni.

Egész délután ezt a számot hallgattam. Annyira jó <3

 

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Randi kicsit másképp

2010. jan. 29. 16:55 - írta DreaminGirl001

Nah végre túl vagyok a már egy hete nyomasztó "randin". Hát mit is mondhatnék..Amilyennek elképzeltem :). Jó, mondjuk már tényleg ideje volt, elvégre fél éve "ismerjük egymást" msn-ről...:). Az igazság az, hogy ez nem is randi volt, hanem egy baráti találka.:) Legalábbis részemről...Ááá nem tudom..Annyira hülyén érzem magam. Aranyos, kedves, intelligens, tök jó fej...de valami hiányzik belőle..Valami szikra, egy kis titok egy résen át, ami izgatóvá, és legfőképp kihívássá teszi. Ami megmozgat benne..Amitől érzem, hogy különleges, és el tudnám képzelni magam mellette...Amikor félsz ránézni, mert tudod, hogy téged les:$.. Nem tudom ezt az érzést leírni. Ez hiányzik belőle nekem. Teljesen más, mint R. Remélem nem tetszem neki annyira, hogy rám akaszkodjon. Megőrülök, ha valaki rajtam csüng és nem tudom lerázni:S. Pedig felajánlotta, hogy értem jön vasárnap és együtt megyünk be a meccsre a városba... Velem van a baj. Ez most már biztos :/. Szegény most is fenn van msn-en, de nem merek felmenni. Nem akarok tőle semmit, de nehéz lesz ezt megbántás nélkül tisztázni :/.

Miért nem jön már valaki olyan, aki nekem is tetszik, és én is tetszem neki?:(


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Valami megvan benned, ami el nem enged..."

2010. jan. 24. 13:53 - írta DreaminGirl001

 

Ééés újra túl vagyok egy nehéz héten. Vajon most már az év minden hete ilyen lesz?:S

Kezdődött a hétfővel.. R, akiért néha még mindig oda meg vissza vagyok, mindig remekül el tudja rontani a hétfőmet. Amikor csak teheti hozzám ér, vagy a kezemhez, vagy a derekamhoz..Így volt ez egy hónap kihagyás után is:). Aznap 2x is hozzám ért. Már kezdtem újra belebolondulni, amikor suliból kifele jövet az utcán összetalálkoztam vele és a vadiúj barátnőjével. Persze, hogy kézen fogva jöttek.-.-":( Annyira kicsi volt a hely, hogy a 2 barátnőmmel és a gerlepárral nem fértünk el torlódás nélkül. Majd amikor besorolva elengedtük egymást az utcán oda vágott egy "cső"-t. Pff, mondom ez is haladás, a legutóbbi ilyen kis találkánknál még helyet is cserélt a barátnőjével, hogy nehogy mellettem kelljen eljönnie...Most meg még köszön is ^o). Látszott az arcán, hogy nagyon "ég", ez volt a tuti beégés...Napközben, suliidőben még velem flörtölget, utána meg a bnőjét csókolgatja.:( Az ilyen normális?! Pff...megint csak hülyít, mint mindig. Ahogy egy kicsit eltávolodtunk olyan szintű sírhatnék tört rám, de hál' istennek meg tudtam állni könnyen nélkül. Ez olyan "Mással élvezed életed napjait, én meg lógok  a semmiben, egyszer ott, egyszer itt" fíling. :/

Másnap nem is láttam a suliban, egy barátnőm mondta, hogy nincsenek itt. Utoljára csütörtökön találkoztam vele a büfénél, amikor hátulról megfogta a derekamat, mintha mi sem történt volna... De éreztettem vele, hogy hagyjon békén, és úgy is tett. :):(

Néha még álmodozok vele, elképzelem milyen lenne, ha összejönnénk, de aztán felébredek és látom a csúf valóságot: Úgyis megcsalna.:'((U)

 

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Régebbiek | Végére »